Kezdőlap

A Köz-Pont Ifjúsági Tagozat bemutatja

Hagyományainkhoz híven idén harmadik alkalommal kerül megrendezésre a méltán híres-hírhedt Veresegyházi Királytalálkozó és Boszorkányégetés. A rendezvény keretein belül minden kedves látogató humoros keretek közt nyerhet bepillantást a középkor világába. A korábbi évekhez képest bővülő műsorral és programokkal várunk minden kedves érdeklődőt (és boszorkányt).

2019. augusztus 31-én várunk szeretettel minden zenekedvelőt, bulizni vágyót és mindenkit, aki a Tóstrandon keres menedéket a nyári forróság elől a IV. Veresegyházi Ifjúsági Fesztiválon. A délután elsősorban a kisgyerekeké, kisgyerekes családoké, az este beköszöntével pedig a fiataloké a főszerep, de mindenki kortól függetlenül meg tudja találni a legjobb aktív kikapcsolódást

 

Névjegy

A Köz-Pont Ifjúsági Ház székhelyű Központ Ifjúsági Tagozat (KIT) egy informális csoport, mely főleg gimnazistákból és egyetemi hallgatókból alakult a Támaszpont MOPKA támogatásával. Szervezetünk állt többek között a Veresegyházi Ifjúsági Fesztivál (VIF fest), valamint a Veresegyházi Királytalálkozó és Boszorkányégetés szervezése és lebonyolítása mögött is. Tevékenységünk magában foglalja az említett ifjúsági házban szerveződő bulik szervizelését, filmklubokat, szervezett túrákat, Erasmus+ programok koordinálását. Ehhez kapcsolódóan az Erasmus + program keretén belül ifjúsági csereprogramokat is szeretnénk szervezni. Terveink közt szerepel a város ifjúsági életének fejlesztése, az ifjúsági érdekképviselet, egy erős és kompetens Veresegyház központú fiatalság kialakítása, amely mer gondolkodni és cselekedni.

Hírek, események

The Good, the Bad & the Ugly

Gyűjts magad köré játékosokat, lődd le a rosszfiúkat vagy a jófiúkat a lényeg, hogy a végén te kerülj ki győztesen. Több kört is lehet játszani, ha nyersz, keresd a további utasításokat a játékban.  

Te döntesz! előadás június 23-án

A Logo Színtársulat segítségével került terítékre a Te döntesz! című előadás, ahol színházi elemekkel, a valóságból vett jelenetekkel vonják be a nézőközönséget a függőség világába Június 23-án, vasárnap megtekinthetitek a Te döntesz című előadásukat! 🎭🎭🎭 Amennyiben lemaradnátok róla, a VIF FESZTen az előadás ötletgazdái személyesen is bemutatják Nektek színházi nevelési programjukat. ❓Te mit tennél, ha már indulás előtt tudnád, merre visz …

Az Inkvizítor

Az inkvizítor boszorkánytilalmat hirdetett… …segíts neki te is, hogy ebben a nyári hőségben és a viharok közepette is elvégezhesse feladatát! A környék sorsa a TE kezedben van! Az inkvizítor boszorkánytilalmat hirdetett……segíts neki te is, hogy ebben a nyári hőségben és a viharok közepette is elvégezhesse feladatát!A környék sorsa a TE kezedben van! Posted by Központ …

Elérhetőség

Központ Ifjúsági Tagozat

2112 Veresegyház, Fő út 68.

+36703897498

kozpont.ifjusagi.tagozat@gmail.com